Bocsásd meg nekem

Bocsásd meg nekem,
sírni látod két szemem.
El dalolom az életem,
de mit sem ér nélküled.

Kőfalak állnak mögöttem,
mint egy bezárt börtönben.
Mond, mért kell így elmenned,
mért hagysz el engemet?

Tudom, más szeme szebben csillog,
szebb, mint az égen a hold.
Mond, mért kell így elmenned?

Már nem érzek fájdalmat érted.
Hisz úgy is, vége lesz.
Suttogja a szél, csöndes nap melegén,
Mért van az,hogy vissza térsz.

Hisz, már eltűnt minden emlék,
mi rólad élt.
Mond, mért kell így elmenned,
hiába nyújtom kezem.

Csak egy pillanat,
s megállsz ablakom alatt.
Mond, mért kell így elmenned,
Elhervadt rózsa a kezedben.

Ne-ne pillants vissza.

Sűrű fény vetít át kisszobám ablakán,
Szomorú arca van az égnek már.
Csepergő eső zuhatagán,
Könnyeim áztatják nyomod útját.

Kiáltanám, jöjj vissza hozzám,
De te már messze jársz.
Mond, mért kell így elmenned,
eső mossa testedet.

Rózsaszál csügged kezedben,
már nem éled föl többet.
Kezdjük újra együtt,
mi ketten?

Hiába kiáltanám, 
nem érted,
Ő nem szeret téged, 
csak játék vagy az életében.

Elvonulóban, 
felhők sorban,
egy szerelem 
kővé válhat nyomban?

Álom

Nincs nemesebb érzés, mint az álom,
Mely valóra válhatott.
Egy érzés, mely bennem hanyatlott...
Csak Ti lesztek, kik feloldhatjátok.
Mint az álmom küszöbén, ahogy ott állok,
S bennem sírnak a gondolatok...
Nincs nemesebb érzés,
Mint ha őket boldognak láthatom...
Egy gondolat, egy szerető szó, mely el nem mondható,
Hisz oly egybehangzó...
Ahogy hat szempár őszintén egymásra talált,
S gondolataink egymásnak válaszoltak...
Ahogy a kéklő felhők  vonultak felettünk,
Forró ölelések közepette
Még az ég is sírt velünk...
S minden átfutott a tűzvonalon,
Tiszta, őszinte vágyak összeértek,
Majd gondolatot is cseréltek.
Hisz a megbocsátó szívek
Feloldozták a félelmet.
Nem volt egy lélegzetnyi szavam,
Hisz majd' sírva fakadtam.

De boldog vagyok,
Hogy álmom őszintén valóra válhatott.

Köszönöm az életet

Köszönöm az éltet,
Hisz nagyon szerethettelek.
Te voltál, ki nyugalmat adott szívemnek,
S bátorságot öntöttél lelkembe.
Hittem benned, mint egy jó barátnőben,
Mindig bátorított a szó, mit mondtál,
Sírni sosem hagytál.
Én éreztem benned a hűséges anyát.
Ha boldog voltam, szerelmes nagyon,
Gyöngéden ápoltad gondolatom.
Köszönöm neked az életet,
S a két dolgos kezednek
Mi fáradságot nyújtott- értem.
Most márt tudom, mikor sírni láttalak Téged,
Nem értettem, mi nyomja lelkedet.
Hiába gondoltam, hogy tudnék segíteni neked...
De ahogy múlt az idő, világosabb lett minden,
S én is kezdtem álmodozni az életen.
Köszönöm neked, hogy nem hagytál cserben sosem.
De most mégis megváltoztál,
S én is más úron járok már.
Oly gyakran elkerüljük egymást,
Én csak ennyit nyújthatok neked, Édesanyám...
Kérlek, most ne sírjál...

Karácsonyra

Boldog Karácsonyt,
szívünk dobogjon.

Melegem van, hisz
most vagyok a legboldogabb.

Itt vagyok köztetek,
kiket a legjobban szeretek.

Fájdalmat nem érzek,
hisz nem haragszom senkire.


A versem, még az ajándéktól is 
értékesebb.

Sütök-főzök nektek,
hisz az ízek kedvesek.

Most nem adhatok, kis csomag- nagyot,
hogy ki bonthassátok.


Mosolyogva, boldogan,
egy puszit adjatok.

Csak ezt a verset adhatom,
hisz nincs egy krajcárom sem.

Fogadjátok hát szeretettel,

hisz oly szépen áll mellettem e fenyőfa feldíszítve.

Legszebb ruháját, most öltötte.
Díszekkel tele, gyertya fényben,
meleg hatást kelt vele.

Oly jó így köztetek, 
meleg, családi körben.


Már nem mondok többet, 
hisz mindjárt útnak indul a könnyem.

Emlékezem rád

Emlékezem rád,
Karácsony éjjelén.
Égő gyertyafény,
árassza el szívem közepét.

Meghatottan állok,
s rád gondolok én.
Csak e pici ajándékot
adhatom Én.


Nem szól másról, 
csak Rólad, s Rólam,
hisz, mindig erről
álmodtam Én.

Kinn a szabadban,
hópelyhek ölén, 
fürdeni a havak
tenyerén.

Átázott testünket,
parázsló tűz mellett,
Mondhatnám, 
ne hagy el engem, sohasem.

S a szerelem tüze melegítsen,
Forró ajkad hevítsen.
Égő gyertyafény,
gondolj rám,

Boldog Karácsony éjjelén!

Remény

Ne hagyd ,hogy elhagyjon a remény,
Mely érted él...

Ne hagyd, hogy búslakodjam...
Szerelmes láng vagyok,
Melynek tüze még forrón ég.

Ne hagyd, hogy elaludjon,
Hisz ha elalszik,
Többé nem gyúl értünk lángra...

Egy szál rózsa

Egy szál rózsa, mely elmond mindent,
Ha szemedbe nézek, gyöngéden...


Itt vagy velem, s e virág a kezemben,
Boldogan őrzöm szívemben...

Talán a virág illatától
Kábul úgy fejem?

Mi ez, magam sem értem,
Hisz lángokban égek.

Karod átölel, s a válladra hajtom fejem.
Szívem dobog hevesen, hisz megpihenek.