Élet

Milyen színpad is az élet!
Ahogy fátyolos arcok mögé nézek!
Gyűlölet és szeretet egyszerre,
Ó istenem!

Mivé váltatok emberek?!
Sötétség mögé kerültetek?!
Szeretet és a jó szívet elvesztve,
Mintha, nem is élne bennetek.

Néha, fel-fel bukkan,
Mikor süt a nap,
s lágy szívek hullámzanak,
mint egy falat kenyér, úgy maradna.

Az, oly hirtelen, mint egy elvágott kötél,
Eltűnik az érzés.
De miért?! De miért?!
Oly, csúf világban élünk még.

S a keserűség szárnyán,
A vadsas lecsapjon ránk.
Nem, ez úgy nem lehet,
Erősebbek vagyunk, mindenek felett!