Köszönöm az életet

Köszönöm az éltet,
Hisz nagyon szerethettelek.
Te voltál, ki nyugalmat adott szívemnek,
S bátorságot öntöttél lelkembe.
Hittem benned, mint egy jó barátnőben,
Mindig bátorított a szó, mit mondtál,
Sírni sosem hagytál.
Én éreztem benned a hűséges anyát.
Ha boldog voltam, szerelmes nagyon,
Gyöngéden ápoltad gondolatom.
Köszönöm neked az életet,
S a két dolgos kezednek
Mi fáradságot nyújtott- értem.
Most márt tudom, mikor sírni láttalak Téged,
Nem értettem, mi nyomja lelkedet.
Hiába gondoltam, hogy tudnék segíteni neked...
De ahogy múlt az idő, világosabb lett minden,
S én is kezdtem álmodozni az életen.
Köszönöm neked, hogy nem hagytál cserben sosem.
De most mégis megváltoztál,
S én is más úron járok már.
Oly gyakran elkerüljük egymást,
Én csak ennyit nyújthatok neked, Édesanyám...
Kérlek, most ne sírjál...

Karácsonyra

Boldog Karácsonyt,
szívünk dobogjon.

Melegem van, hisz
most vagyok a legboldogabb.

Itt vagyok köztetek,
kiket a legjobban szeretek.

Fájdalmat nem érzek,
hisz nem haragszom senkire.


A versem, még az ajándéktól is 
értékesebb.

Sütök-főzök nektek,
hisz az ízek kedvesek.

Most nem adhatok, kis csomag- nagyot,
hogy ki bonthassátok.


Mosolyogva, boldogan,
egy puszit adjatok.

Csak ezt a verset adhatom,
hisz nincs egy krajcárom sem.

Fogadjátok hát szeretettel,

hisz oly szépen áll mellettem e fenyőfa feldíszítve.

Legszebb ruháját, most öltötte.
Díszekkel tele, gyertya fényben,
meleg hatást kelt vele.

Oly jó így köztetek, 
meleg, családi körben.


Már nem mondok többet, 
hisz mindjárt útnak indul a könnyem.

Emlékezem rád

Emlékezem rád,
Karácsony éjjelén.
Égő gyertyafény,
árassza el szívem közepét.

Meghatottan állok,
s rád gondolok én.
Csak e pici ajándékot
adhatom Én.


Nem szól másról, 
csak Rólad, s Rólam,
hisz, mindig erről
álmodtam Én.

Kinn a szabadban,
hópelyhek ölén, 
fürdeni a havak
tenyerén.

Átázott testünket,
parázsló tűz mellett,
Mondhatnám, 
ne hagy el engem, sohasem.

S a szerelem tüze melegítsen,
Forró ajkad hevítsen.
Égő gyertyafény,
gondolj rám,

Boldog Karácsony éjjelén!

Remény

Ne hagyd ,hogy elhagyjon a remény,
Mely érted él...

Ne hagyd, hogy búslakodjam...
Szerelmes láng vagyok,
Melynek tüze még forrón ég.

Ne hagyd, hogy elaludjon,
Hisz ha elalszik,
Többé nem gyúl értünk lángra...

Egy szál rózsa

Egy szál rózsa, mely elmond mindent,
Ha szemedbe nézek, gyöngéden...


Itt vagy velem, s e virág a kezemben,
Boldogan őrzöm szívemben...

Talán a virág illatától
Kábul úgy fejem?

Mi ez, magam sem értem,
Hisz lángokban égek.

Karod átölel, s a válladra hajtom fejem.
Szívem dobog hevesen, hisz megpihenek.

Családomhoz

Oly kedves a szíved,
S úgy sajdul az enyém be...

Egy drága kincsért
Feláldozunk minden gondot.

Istenem, az egyerlen életem,
Nincs oly kincs, melyért elcserélné szívem...

Mint egy falat,
még annál is dárgább nékem.


S Te édes egyetlenem,
Téged se feledett el szívem.

Hisz rátok gondolok minden éjjel,
Fáradhatatlan testem s lelkem...
Gondolatban itt vagytok mellettem.

Bár csak azt érezhetném,
A gondolat közelségét,
Drága családom melegségét,
S nem e falak közt ébrednék...

Kisfiamhoz

Esti szürkületbe térek én
A gondolat küszöbén...

Mintha elhagyna az érzés,
Csak fáj slángol még...

Néha egy szobor vagyok én,
Testem s lelkem lángokban ég.

Csillagok beszélgetnek hozzám...
Oly sokat gondolok rád...

Drága kisfiam, egyerlen szívem,
Hisz ha tudnád- értetek élek.

Vadrózsa

Vadrózsákkal ébreszt álmom,
Még ha szemed nem is látom.

Búcsúzom, barátom,
hisz a rózsa elhervadtan álmod.

Ködfoltos reggelen
Mért hagy el úgy szívem?

Hisz tudom, hogy senkit nem szeret...

Büszkén ébred a napkelte,
S úgy tesz, mintha nem is lennél szívembe.

S a délután melegén
Éget a vágy, láthatlak-e én?

Nap mint nap percek futnak el,
S szürkületet hoz az est fényeivel...

De nem hagyok más csábítás erejének,
Hosszú utat teszek meg én Teérted...

Végtelen szerelem...

Végtelen szerelem,
Bár néha kő van a szívem helyett.

Szavak, megtévesztett gondolatok...
Álmom csak rólad szól.

Egyetlen világ,
kőfalakrengetegében áll.

De mért vágyom
Így, ide már?!

Hisz itt élek, kis Hazám!

Kéri ...

Kéri a szeme,
sok-sok szerelmes,
levelek úgy zöldellnek.

Fáklya fénye, 
a csöndben éget.

Eltört madár szárnya. 
Fájdalmában,
hallgatnak a szemek.

Sírnának,
de rám sem néznek.

Úgy fáj a szárnya,
össze tapasszák,
s az Úr majd szól, 
ahogy  várja.

Még nincs az idő...

Mint az Úr, 
az egekben,
ahogy néz...

Ő inti még, 
de nem szól
senki még...

Kisér a szél,
Kisér a hosszú,
fáradt őszi szél.

Az Úr,
ahogy az 
egekbe néz...

Még nincs az idő,
sír a lelked még.

Kismadár, 
fél szárnyán, 
sem szól már.

Sötét felhő

Még, az érzelem gyötör,
Mindent el mos az eső.

Sötét a felhő, szíved mélyén.

Elmúlás

Mikor, az idő már pereg,
sírna úgy  két szemed.

Mindig tudjad,
merre nézel.
Fáradt a szíved, 
fáradt az éjjel.

Szívem

Csak a szívem,
ne fájna úgy nagyon.


Minden percért imádkozom.
Minden perc, 
úgy fáj nagyon.

A pénz az Úr!

A lámpa, ahogy világít,
az árnyék, sötétben áramlik.
Homályos minden körülötted.

A pénz az Úr!

Süvítő széllel sodorja az emléket.
Sziklás helyek rád néznek
a messzeségben.



A pénz hullik öledben széjjel,
De nem érzi szíved, 
szeretne e Téged.

Mindig szólj...

Mindig szólj,
ha kell az élet!

Mindig várj,
ha a szót eléred.

Mindig várj.

Simogat a szó, 
s nem hallod.

Könyörög a hold, 
s nem látod.

Könyörög a fa,
könyörög a virág, 
s nem látod!

A pénz hullik az öledben, 
ahogy a mély álmod.

Messze

A törődés messze,mint az ég!
De  nem szól senki,
csak az ég dörög felé.

Két szeme néz feléd!
Sír, mintha tested,
kővé válna még.

Ne nézz felé,
az Isten az ég!
Fátyol törli, arcod még.

Őrzöm az emléked

Őrzöm az emléked,
a múltad, végig kísér engem.

Fátyol borítja lelkedet.
Őrzi a szerelem,
melyet nem lelsz meg bennem.

Hajnal

Bármerre nézel,
ott a hajnal fényben,
még ébred minden.

Majd érzed,
ott a hajnal fényben,
Dermedt a szíve,
az égnek.




Nem szárad, 
s nem hullik,
az eső áztatja...
az Úr szolgálja.

Levél

Bánatos minden levél,

Elszáradt mint az idő, s a remény...

S, tudhatod...

S, tudhatod, de fáj, oly nagyon.
Nem mondom soha,
de hallgatok.

Mosolyom, s szememből, a könny fáradt,
érzem, s csípi arcomat.
Letörlöm, mint a kő, szívem helyét,
hagyom Őt.

Szívem, úgy törik ketté!
Ahogy érint a szél,
Úgy játszom én.

Mikor nem mondtad

Mikor nem mondtad,
Csak éreztem.

Őszinte szemed,
mint a viharfelhők 
feletted.

Az eső,s a hideg,
Az égi áldás,
méri rád,mérgét,
s mindent.

A könyörgés útja, 
kifürkészhetetlen.

Imádkozz, 
s szólj az Úrhoz!
Gyötör az ember, mikor, 
napfény éri tested.

Ott...

Meghalt a lelkem,
Csöndben a vizet 
nézem.

Köveket dobálom,
minden ábrándozásom
ott...

Sárga levél

Sárga levél, üzeni még... 

Sárga levélre, rá írom én... 

Üzenet, hajnal küszöbén. 

Sír a szívem,  

s nyugtatja  a levelem....

írom neked. 

Őszinte emlékek, 

soha nem feledett, 

bánat érte...

Mindig érezd

Mindig érezd,
hogy sodor a szél...

Fáradt vagy, 
oly messze tőlem.

Nem tudod, mit gondolsz,
nem látod síró arcomat.



Én vagyok, de 
nem szólok.

Még nem tudhatod

Még, nem tudhatod, 
hogy fáj, mit érzel.

Még nem mondhatod, 
mi fáj neked, mikor nézel,
s ébreszt a hajnal fénye.