Sikerekben gazdag, boldog Új Évet kívánunk minden kedves Olvasómnak!

Anyukám

Már, szinte kínoz és folyt,
Nagyot ordítanék, nem bírom!

Kisfiam,gyenge teste, lelke,
tartja bennem a lelket.

Anyukám! Ne sírjál,

Ha felnövök, millió csókommal köszönöm!

Hisz tudom jól,

fájdalmas perceket okozok.

De, ha megcsókolom arcod,

elfelejted, minden gondod.

Igen, talán úgy gondolom,

miért mondom szomorú hangon, nem tudom.

Talán, úgy könnyebbek a gondolatok,

s csöndes hajlékomba bomlok.

Ó, Istenem!

Ó, Istenem!
Mért kell úgy harcolnunk egymás ellen?
S miért kínoz a másik lelke?
De, te büntetsz Isten?!
Szerelmet adsz, s gyűlölet a vége.

Nékem szól

Az idő nékem nem szól,
Csak a szavát nem értem,
Hisz oly sokat mond.

Lágy szívem ketté,
El ég gyakran,
Hogy hazug szavakat hallgassam.


Miért esik idebenn,
S mosolyog kinn,
De hisz, elhervadok itt.

Nem mondom mégsem,
Mintha, 
Égne a lelkem mélye.

Nem csaltam, 
S nem hazudtam soha,
Mosolyogtam, hisz imádták a szívem.


Boldog voltam,
Hisz szerettek,
Hogy szerelemben éljen szívem.

Egy drága gyümölcsöt,
Hoztál nékem,
Mely édes, mint a szívem.

Kisfiam

Folytatom utam, mint,
a kis patak,el nem apad.

Lengedező szélnek, suhogását hallom,
egy kicsit igaz, elgondolkodom.

Megpihenek közben, egy kis padon,
a napon, csöndesen elszunnyadok.


S hirtelen, mintha, valami megrázna,
az érzés, drága kisfiamért.

Gondolatban felkiáltok,
fáj, hol vagy édesem?!

Miközben, megijed kicsi szívem,
drága kisfiam, eljátszik csöndesen.

Istenem, milyen édes,
mosolygás arccal nézek feléje.

Hisz, nagyon szereti szívem.

csepp termete, mosolygós szemek,
s nyugodt tekintetek.

Drága békességem, 
Most már, indulni kéne hazafelé.

Élet

Milyen színpad is az élet!
Ahogy fátyolos arcok mögé nézek!
Gyűlölet és szeretet egyszerre,
Ó istenem!

Mivé váltatok emberek?!
Sötétség mögé kerültetek?!
Szeretet és a jó szívet elvesztve,
Mintha, nem is élne bennetek.

Néha, fel-fel bukkan,
Mikor süt a nap,
s lágy szívek hullámzanak,
mint egy falat kenyér, úgy maradna.

Az, oly hirtelen, mint egy elvágott kötél,
Eltűnik az érzés.
De miért?! De miért?!
Oly, csúf világban élünk még.

S a keserűség szárnyán,
A vadsas lecsapjon ránk.
Nem, ez úgy nem lehet,
Erősebbek vagyunk, mindenek felett!

Esti szürkület

Esti szürkületbe térek én,
a gondolat küszöbén.

Minta, elhagyna az érzés,
csak fáj, s lángol még.

Néha, egy szobor vagyok én,
testem, lelkem lángokban ég.

Csillagok beszélgetnek hozzám,
oly sokat gondolok rád.

Éneklem, babám dalát,
Ne hagyjon el, szerelem zászlaján.

Ahogy, vissza térek,
fájó szívem, ketté törve érzem.

Ne hagyj el kedvesem,
hogy daloljak, oly édesen.